qui gon és anakin a clone wars rajzfilmben

Kommandó droid (BX Commando droid)

Rajzolt karakterek bemutatása - Kommandó droid a Clone Warsból

 

Kommandó droid - a Clone Wars évadjaiból ismert karakter

A Klón Háborúk idején, de talán a Star Wars teljes érájában a CIS volt az a frakció, mely folyamatos fejlesztésekkel javítgatta a háborúhoz kezdetben legyártott hadigépezetét. A Kereskedelmi Szövetség kiinduló "csomagját" a CIS szinte megállás nélkül alakítgatta, hogy tökéletesen meg tudjanak felelni a háború kihívásainak. Vízi, szárazföldi, és légi egységek tucatjait találták ki, és fejlesztették tökélyre. Nyilván megvolt hozzá a tőkeerejük, hisz a Kereskedelmi Szövetség mellé csatlakozó további rendszerek mind-mind bedobták a pénzüket a közösbe, Dooku is támogatta őket, sőt a Bankár Klán is, de mégis szembetűnő az, hogy ez a frakció a legszínesebb, legváltozatosabb. A Köztársaság gyakorlatilag csak a kaminói klónokra építette a hadseregét, (persze a megfelelő fegyver és járműparkkal kiegészítve) de a háború végéig szinte csak minimális változásokkal. A CIS egyre jobban ellépett tőlük, s ha az emberi lelemény, önfeláldozás, és a váratlan dolgok művelése nem szólt volna a klónok mellett, (no meg a Jedik hathatós támogatása és Palpatine erőviszonyokat kiegyensúlyozó időhúzó manőverei) lehetséges, hogy a háború korábban véget is ért volna, ráadásul a Szeparatisták győzelmével.

A CIS egyik legújabb konstrukciója a BX sorozatú kommandó droid, vagy rövidebben és egyszerűbben a kommandó droid volt, mely egy elit harci droid fajta volt a Szeparatisták hadseregében, mely különleges küldetéseken került bevetésre. A sorozatszámok azért árulkodóak lehetnek, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a sima harci droidok voltak a B1-esek, a Superbattle droidok a B2-esek, és a kommandó droid a BX, ahol gondolom az alaplapok mintájára az X betű az Xtra, azaz Extra, azaz a különleges, továbbfejlesztett változatot jelölheti.

S commando_droidokbár a B1esek és a BX közt olyan túl sok külső eltérés nincs, a változat sokkal jobb elődjénél. Tán a legszembetűnőbb változás a rövidebb fejkiképzés, hisz a régi kutyapofa-szerű B1 fej a kommandó droidoknál kb. feleakkorára csökkent. A szem fehéren világít, ez is elüt a régitől. Valamint tán még a hangja említhető meg, mely már inkább az SBD mélyebb hangfekvésére hajaz.

A kinézetük mégis emberibb. Azért kaptak humanoid formát, hogy a beszivárgó küldetések során felvehessenek klón páncélzatot például. (Ezt meg is tették például Richin, vagy Coruscanton, igaz utóbbi helyszínen kék testőri ruhát vettek magukra, nem klónpáncélt.) Ezt tovább segítendő a droid képes volt a hangját elváltoztatni, emberibbé tenni, gyakorlatilag lemásolva az alany hangját, igaz, a nyelvtani és egyedi „emberi” szlengeket, kifejezéseket nem kifejezetten jól reprodukálták, emiatt picit merev, gépies volt a beszédük, de mégsem oly robotikus, mint az elődöké.

A harcmodoruk azonban zseniális lett. Mai, földi értelemben azt mondanánk, egy ninja, és egy harcművész veszett el bennük. Ugranak, szaltóznak, settenkednek, ha kell lőnek, ha kell kardoznak, sebesen, szervezetten, kis csapatban, mint egy elit kommandó. Nem is hiába ez a nevük, a "kommandó" droid tökéletes megnevezés. Gyorsabbak, és erősebbek is voltak elődjeiknél. Páncéljuk vastagabb lett, mégsem akadályozta őket a mozgásukban. Mellpáncéljuk több lövést is kibírt, ám a fejüket le lehetett ütni, lőni, vagy tépni, mintegy Achilles pontként. Ám akár a Magnák, ezek is képesek voltak egyes esetekben félbevágva, vagy fej nélkül is harcolni tovább, akár hasonkúszva is, nyilván sokkal kisebb effektivitással. Csak sajnos igen drágák voltak, emiatt tömegtermelésük nem volt, keveset csinált a CIS, és azokat inkább különleges, fontos, és nehéz küldetéseken vetették be. Emiatt a csatatéren nem igen voltak láthatóak, hanem szinte kizárólag speciális behatolásokra, rajtaütésekre, különleges küldetésekre használták őket.

A kommandó droidok felszereltsége széles skálán mozgott. Alapfegyverzetük a hagyományos E-5-ös droid puska volt, emellett esetenként készségszinten használtak vibrokardokat, pisztolyokat, gránátokat, vibropálcákat is. Saleucamin láthattunk egy érdekes párost, az egyik kommandó droidnál távcsöves mesterlövész puska volt, a társánál távcső, mai értelemben véve klasszikus spotter, azaz célmegjelölőként segítve a mesterlövész társát. A droidok némelyikénél hegesztőpisztoly is előfordulhatott, ajtók és egyéb akadályok legyőzése esetére.

Különleges változatok:

A commando_droid_pajzsosCitadella nevű CIS börtönben Osi Sobeck parancsnoknak volt egy csomó speciális kommandó droidja, melyek sárgás festésűek voltak. Egy ilyen commando_droid_parancsnokdroid kínozta például Even Piell Jedi mestert is egy elektrobottal, hogy kiszedje belőle a titkos Nexus útvonalat. Ezek a spéci börtön droidok nem csak színükben voltak különlegesek, hanem abban is, hogy egyéni kézipajzsuk is volt, hasonlatos, mint a gungan gyalogsági pajzs volt a Naboo mezei csata egyes jeleneteiben.

A Kommandó droid osztagvezetők, más néven kapitány kommandó droidok, ugyancsak különlegesek voltak. Testükön fehér színű jelek voltak a mellpáncélon, illetve a homloklemezen. Az ő kezükben, vagy a hátukra erősítve gyakorta láthattunk vibrokardot.

És akkor eljutottunk a szerintem legkülönlegesebb commando droidhoz, ahhoz, amit én készítettem el. Ezt a dizájnt összesen két alkalommal láthattuk a Clone Warsban, eléggé elrejtve. Ezek a droidok is különleges feladatokat láttak el, személyi védelmet, börtönfelügyeletet, szenátusi felügyeletet, stb. Színeik igen látványosak, remek CIS hangulatot teremtve a droidoknak, igazi custom csemegét jelentve egy magamfajta számára.

Onderon jelenetekben: A "Front Runners" résztől kezdve, az ötödik évad harmadik-negyedik onderon_commandodroidok_hatulrolepizódjában a KotOR2-ből is ismert csodás bolygóra, az Onderonra látogathatunk. Ráadásul az egyik kedvenc helyszínemre, a KotOR2-ből is ismert, eleddig CSAK ott látható Iziz városába, Onderon fővárosába. Az 5. évad 4. részében lesz látható ez a commando droid. A mérges, és onderon_commandodroida Szeparatisták által támogatott ál-uralkodó, Sanjay Rash behozatja velük Onderon fogva tartott, ám jogos, és törvényes királyát, Ramsis Dendupot a cellájából a trónterembe, és onderon_commandodroidokfelszólítja, hogy állítsa le az emberei támadását. Ám a király visszautasítja, azzal az érvvel, hogy nem tudja leállítani azt, amit el sem indított, amihez köze sem volt. onderon_commandodroidokS valóban, a nép saját indíttatás által vezérelve lázadt fel, és próbálja visszaültetni Ramsis királyt a trónra, és lerázni magáról a CIS és a hamis király uralmát. Arra is felhívja Rash figyelmét, hogy a lázadás amiatt tört ki, mert ő, azaz a jelenleg regnáló király lepaktált a CIS-szel, és csakis az uralkodónak van joga és lehetősége végetvetni a rossz szövetségnek, s ahogy megszűnik majd a droid sereg megszállása Onderonon, a lázadás is valószínűleg véget fog érni. Sanjay Rash király dühödten int a commando droidoknak, hogy hajítsák vissza az öreg királyt a dutyijába, akik valóban el is vezetik a régi bölcs uralkodót. Ezekben a részekben tehát ezek az elit kommandó droidok végzik a börtönfelügyeletet, valamint a CIS a legjobb droidjait adja Rash királynak személyes testőrségébe is, tróntermében is ezek védik a bábkormányt, és magát a királyt is.

Mandalore jelenetekben: "A Friend in Need" részben, ami a Clone Wars negyedik évadjának 14. része volt, Sith merénylők megölik Bonteri szenátornőt. Dookuék úgy állítják be, hogy a Köztársaság tehet a haláláról, ezzel eléri azt, hogy a Parlament ne hagyja jóvá a béke-megállapodást a Köztársasággal. Lux Bonteri, a szenátornő fia azonban nem dől be ennek, rájön, hogy Dookuék vannak minden mögött, ezért megszakítja a kapcsolatát a CIS-szel, és Mandalore-ra megy, hogy a Death Watch segítségével állhasson bosszút. A mandaloriai Halálőrség radikális szervezet, mely célja a katonás, ősi mandaloriai kultúra visszahozása, legitimálása a bolygón, ellentétben a regnáló pacifista Satine Kryze hercegnő által képviselt vonulattal. A Halálőrség kemény vezetője, Pre Vizsla hajlandó is támogatni a fiút, mivel Dooku halálát ő maga is szívesen venné, mivel a korábbi száműzetését Mandalore-ról részben neki köszönheti. commando_droid_clonewars2Bonteri bár nem hívták, de elmegy az első békekonferenciára, ahol Satine hercegnő vendégül látja a Köztársaság szenátusának egyes képviselőit, és a Szeparatista Parlament képviselőit. Lux bekiabál, és borítja a bilit, alaposan felbolydítva a rendet, mindkét oldal képviselőit sokkolva. Bonterit kivezettetik. Később a hercegnő meghallgatja, akinek elmondja, amit tud Dooku dolgairól, ám a jelenlevő commando_droid_clonewars3szeparatista képviselők ezt hazugságnak kiáltják ki, árulásnak, s minthogy ezt belső szeparatista ügynek minősítik, jogot formálnak arra, hogy saját elit kommandó droidjaikkal lefogassák, és elvezettessék Lux Bonterit. Lux, miközben a droidok kikísérik, figyelmezteti a többieket is, hogy a CIS-ben ne bízzanak, mert Dooku éppúgy hátbaszúrja, elárulja majd őket is, mint ahogy anyját megölette.

Ezek a különleges festésű commando_droid_clonewars4kommandó droidok kiviszik Bonterit a leszállópályához, ahol egy szeparatista gépük parkol, hogy elszállítsák, ám Dooku egy hologramon keresztül bejelentkezik. Nincs túl lenyűgözve Bonteri árulása miatt, ezért egy rövid párbeszéd után utasítja a BX commando droidokat, hogy öljék meg a fiút. Mielőtt ezt cikkünk tárgyai, a különleges kommandó droidok megtehették volna megjelent Ahsoka, aki titkon követte Luxot, és segítségére siet. Kardjait commando_droid_clonewars1korábban elvették, ezért puszta kézzel (és lábbal) esik a droidoknak, no meg az Erő segítségével, kiszabadítva a fiút, egy köztársasági diplomata repülő felé rohannak. Pár ilyen droid üldözi őket ebben a jelenetben is, és tüzelnek a menekülők után. A diplomata hajóból előjön pár köztársasági testőr, akik a páros segítségére sietnek, és feltartóztatják a spéci BX kommandó droidokat, míg Ahsokáék odaérnek, és beszállnak a hajóba.

 

 

***

A kommandó droid figurám a speciális színezésű. Grievous és sima battle droidokból csináltam. Nem tudok arról, hogy bárkinek is lenne a mai napig, a Neten sem található custom figuraként. (Kiadva sincs, csak a sima.) Darabjaihoz két figura szükséges és persze mindezeken kívül meló, putty, és festék. A CustomStarWars a világon először mutatja be a karaktert figurával együtt.

 

Tekintsétek meg a elit custom commando droid figurámat!

 

Custom custom commando droid figura elölről

custom commando_droid_elölről


 

Custom custom commando droid figura oldalról

commando_droid_custom_oldalról


 

 

Köszönöm, hogy meglátogattad a CustomStarWars oldalt. Gyere vissza mielőbb!

 írta: Rostás Norbert

 

clone_wars

vissza a főoldalra főmenübe image map example