qui gon és anakin a clone wars rajzfilmben

Kék R5 asztroszer droid (R5-S9)

Rajzolt karakterek bemutatása - kék R5 a Clone Warsból

 

Kék R5 asztromech droid a Clone Wars-ból ismert karakter

A most bemutatásra kerülő kék R5-ös szériájú asztomechanikai droidot a Clone Wars első évadjának 22. epizódjában láthattuk először. Már azután nem sokkal elkészítettem, de csak most publikálom, hisz szerencsére voltak korábban elkészített és még sosem publikált figuráim, így ennek csak most jött el az ideje. Sok különböző színű Build a droid alkatrészből készítettem el, homogénre festve, az animációs filmben látott droidot véve referenciául. Nem tudom az azonosítóját, nevét, de szerintem nincs is, mert egy sima háttérkarakterként funkcionál. Gyakran titulálják ezért csak úgy "kék R5"-nek, én is így teszek. Nevét nyilván külső jegyei alapján kapta, mert egy szép égszínkék testfestés borírtja a burkolatát, melyeken fehér díszek vannak. Szerepe szóra nem igazán méltatható, általában háttérkarakter valahol, de ha már elkészítették a skinjét, hát több részben is applikálják, mozgó díszletként. Én nagyjából két részben plankoltam ki, de lehet, hogy volt még többen is, de mindig csak az ide-oda guruló háttérkarit alakítja, vagy dolgozik valamin, mint ahogy a Hostage crisis részben is a szenátus géptermében.

 

Clone Wars S1E22 "Hostage crisis" epizód

A Klón Háborúk alatt Cad Bane megbízást kapott a titokzatos Hutt klántól, hogy erőszakolja ki szenatusi_droidokZiro a Hutt szabadon engedését. A Hostage Crisis című részben a fejvadászok betörnek a szenátusi_droidokszenátusba, és foglyul ejtenek egy csomó szenátort, a túszokkal zsarolva a vezetőket, hogy elengedjék Ziro-t a börtönből. Mindezeket nyomon követhetjük a Clone Wars első évadjának utolsó részében. blue_c3po_diesCad Bane-t segíti Aurra Sing, és még vagy 5 droid és lény az akcióban. Miután behatolnak az épületbe, egy szerverterembe toppannak, szenátusi droidok kilőveahol a most tárgyalthoz hasonló kék R5-ös asztroszer droid, és egy kék protokoll droid dolgozik éppen. A fejvadászok gondolkozás kek_r5_senatusdroid_kilovenélkül tüzet nyitnak, és szétlövik a robotokat. A szegény R5-ös egy fejlövést kap, a protokoll droidot mellbe lövik. Bár a droidok teljesen ártalmatlanok, a bűnözők nem akarnak szemtanúkat, vagy hogy riasszák az épületet a robotok, ezért lövik szét őket, ott hagyva a két robotot a szerverterem földjén heverve.

 

Clone Wars S2E21 "R2 come home" epizód

Egy ilyen kék R5-ös egység volt abban a részben is, amikor Anakin és Windu leszállnak a Vanqoron, hogy megkeressék Kilian admirálist, Pondsot, és a többi klónt, akik lezuhantak a bolygóra az Endurance cirkálóval. Nekem ez a rész az egyik kedvencem, nem csak abból az évadból, hanem sok közül is akár, mert R2 cselekedetei meghatóak, és döbbenetesen kreatívak. Anakin és Windu egy merénylet áldozatai lesznek, melyet a kis Boba, Aurra Sing, és Castas tervezett meg ellenük, Jango sisakját felrobbantva. A két Jedi túléli ugyan, de beszorulnak egy hatalmas kupac törmelék, űrhajóalkatrész alá. A kis Artúnak kell hazamennie, segítséget hozni. Az okos asztromech rögzíti Anakin videóüzenetét, majd hősiesen védelmezi a 2 magatehetetlen Jedit a roncsba behatoló fejvadászok ellen, majd Windu gépéhez siet, és megpróbál rádiókapcsolatot létesíteni Coruscanttal. Ám a fejvadászok zavarják az adást. A hihetetlenül találékony kis droid felszáll Windu gépével, és a hipergyűrűk felé száguld, miközben záporoznak felé a Slave 1 erős lézercsóvái, de R2 pilótákat megszégyenítve manőverez, szuperül kitrükközi a kis Bobát, majd átverő mozdulattal elhiteti vele, hogy melyik hipergyűrűbe akar dokkolni. A kis Boba szétlövi azt a gyűrűt, ám Artú átbillenti a hajót a másikba, és azonnal hipersebességre vált, alaposan megszégyenítve az ekkor (is) kudarcot valló nagyra tartott, ám sokszor elég amatőr későbbi fejvadászt. Mikor R2-D2 landol Coruscanton r4yellow_jeditemploma Jedi Templomnál, gyorsan gurul is a vezérlőterembe. A folyosón olyan gyorsan száguld el két ottani r4yellow_jeditemplenormál sebességgel guruló asztromech mellett, hogy azok megpördülnek, és méltatlankodva füttyögnek a továbbrohanó R2 felé. Ez a két droid közül sarga_r4_jeditemplomaz egyik egy olyan kék R5-ös egység, ami a mai anyagunk tárgya. Nevét, azonosítóját jeditemplom_droidok77ennek a konkrét droidnak ismerjük, vagy úgy titulálják, hogy Jedi templomi kék R5, vagy konkrétan R5-S9 néven említik. R2-D2 végül beér a vezérlőbe, ahol még egy kis lökdösődésre kényszerül Plo Koon R7-D4 nevű asztromech droidjával, hogy használhassa a r2_bunyozik_egy_masik_droiddalkivetítőt, végül is megmutatva Anakin üzenetét, így hozva segítséget bajba jutott gazdájának. (A másik asztromechet a folyosóról is megcsináltam, a kis sárga R4-est már korábban ugyanebben a rovatban bemutattam itt a CustomStarWars-on, lásd a baloldali menüsávban!)

***

Tudom, hogy vannak olyanok, akik ezeket a kis droidokat nem tartják szignifikáns karaktereknek. Én azonban (főleg R2-D2 miatt, illetve a Kotorból ismert T3 miatt) rendkívül szeretem őket, és gyűjtöm is őket. Egyrészt a gyári sorokat R1-től R7-ig, másrészt a Star Tours-os darabokat, harmadrészt a Build a droid egységeket. De mivel ezen droidok színvilága rendkívül sokféle, ráadásul neveik is igen eltérőek, remek terepet adnak a customozásra, hiszen sok van mindig a háttérben, a Star  Wars nyüzsgő városi forgatagához mindig hozzátartozik egy-egy ilyen droid a háttérben való elgurulása. Véget nem érő gyűjtési és customozási terepet adnak a magunk fajtának, sajnos, vagy szerencsére, döntse el ki-ki saját felfogása szerint. :)

A CustomStarWars büszkén mutatja be a karaktert a custom figurájával együtt, ezzel már sokadik szép kis asztromechet tálalva elétek.

 

 

Tekintsétek meg a custom kék R5 figurámat!

 

Custom kék R5-S9 astromech droid figura elölről

kek_r5s9_droid_custom_figura


 

Custom kék R5-S9 asztroszer droid figura balról

kek_r5s9_droid_custom_balról


 

Custom kék R5-S9 asztromech figura jobbról

kek_r5s9_droid_custom_jobb


 

R2-D2 siet a Jedi Templomba, félrelöki a droidokat

custom Rako Hardeen figura 
a dobozban Dooku vizslató tekintete előtt


 

Köszönöm, hogy meglátogattad a CustomStarWars oldalt. Gyere vissza mielőbb!

 írta: Rostás Norbert

 

clone_wars

vissza a főoldalra főmenübe image map example