jedi academy logo

Jedi Knight: Jedi Academy

Jedi Academy - JA

Fejlesztő: Raven Software

Kiadó: Lucasarts

FPS+fénykard

Megjelent: 2003

 

A Jedi Academy a "Jedi Knight saga" negyedik fejezete, mégis gyakran Jedi knight 3-nak szokták nevezni. Azonban ha beleszámoljuk a Dark Forces-t is, melyben ugyan még sem a fénykardot, sem az Erőt nem lehetett használni, a sorozat a negyedik részéhez ért. Bizony a kezdeti projekttől elég távol jutottunk azóta, hisz immár az Academy-ben két kardot használhatunk, látványos kombókat csinálhatunk, Matrix-os effekteket láthatunk, így a program mind grafikailag, mind élményében a csúcsra jutott. Pedig a LucasArts a Jedi Knight: Jedi Outcast régi Quake III-as motorját használta ehhez a játékhoz is, bár alaposan átpofozva. Azt hihettük, ismét csak egy sima folytatást kapunk, de sok mindenben kellett csalódnia annak, aki fanyalogva fogadta a JA-t, mert a játék remek lett, és sok mindenben meghaladta korát, túlmutatva kategóriájának jegyein.

 

Új játékélmény

A Jedi Academy-ben az első, nagy újdonság, hogy a játék kezdetén karakterünket mi magunk tervezhetjük meg. A szerepjátékokhoz hasonlatosan kiválaszthatjuk a hősünk nemét, és faját. Több faj közül is lehet választani, a konzervatív humanoid (sima ember) megjelenésen túl lehetünk kel dor, twi'lek, rodiai, zabrak fajúak. Igen látványos megjelenésűek ezek a fajok, én nem sokat teketóriáztam, és Plo Koon faját választottam, így megteremtve Jaden Korrt, a főhőst. Megválaszthatjuk a bőre színét, a maszkját, ruházatát. A többi faj tagjainál is sok dologban dönthetünk, még a hajukat is beállíthatjuk. A legnagyobb újítás azonban most jön, már itt, a játékjedi academy kardcsinalo kepernyo elején beállíthatjuk magunknak, milyen kardot akarunk, milyen legyen a lézerpengének a színe, és kiválaszthatjuk a markolat külalakját is. Eleinte normál egykezes, egypengéjű kardunk lesz, de a játék egy későbbi pontján első kardunk tönkre fog menni, újat kreálunk, ami akár egy darab kétágú, úgynevezett staff, (mint amilyen Darth Maulé volt), vagy két darab egy kezes is lehet. Ez hihetetlen jó ötlet volt a készítőktől. Egyrészt a KotOR1 mintájára, ám azt jóval megelőzve időben létrehozták a karaktergenerálás érdekes, izgalmas lehetőségét, másrészt az újrajátszást lendítették előre, ha feltételezzük, hogy egy rajongó valószínűleg ki akarja majd próbálni mindkét harcmodort, látni szeretné a körbeforgásos kombókat, és a duplapengés kardforgatás közben az akrobatikus mozdulatokat, és rúgásokat is. Azért pedig, hogy a kardért nem kell a fél játékot végiggürcölni, sok játékos foglalta nevüket imába. Lássuk be, nem Jedi a Jedi fénykard nélkül. Így, hogy az új részben már a játék elejétől van fénykardunk, teljesen más a játékmenet, sok kaszabolást kedvelő vívóművész nagy-nagy örömére. Így fordulhatott elő, hogy a Jedi Academy bár egy folytatás, önálló rajongói táborral büszkélkedhet, sok JA fan, és játékos éles különbséget tesz a két játék közt, ez azonban főleg multiban jön ki igazán.

 

Történeti előzmények

Jaden Korr igazi őstehetség. Nagy benne az Erő, de túlkoros. Ez Luke nagy problémája is egyben, mert az Új Köztársaságot felkutatva csak kevés megfelelő korú tanítványra tud bukkanni. Jaden magas midiklorián szintű, igazi talentumnak számít, de kissé csökönyös. Luke transzportot küld a tehetségekért világszerte, amely beszállítja őket az Akadémiára, hogy elkezdődhessen nevelésük. Így ismerjük meg Jadent is, egy szállítóhajó fedélzetén utazik, több hasonló tehetség között. Ám Jaden kapásból kimagaslik mindenki közül, ami már a szállítóhajó fedélzetén ki is derül, mikor a többiek észreveszik, hogy Jaden már saját fénykarddal rendelkezik! Nem semmi, hisz normál esetben a tanoncnak a Jedi próbák után kell elkészítenie saját fénykardját, mely élete során hű társa, életben maradásának záloga lehet. A kardkészítés feladata még akkor sem egyszerű, egyes írások szerint életveszélyes is lehet, akár az összerakás közben balesetet okozva, akár később csődöt mondva a Jedi életébe is kerülhet. Nos, Jadennek ezek ellenére van egy jól összerakott, működő, és ráadásul szép kis kardja. Hát persze hogy szép, mivel te választottad ki az elején, nem igaz? Fel is tűnik az egyik növendék-jelöltnek a markolat. Rosh Penin már a hajón rátapad Jadenre, eléggé pióca természetű emberke. Ráadásul gyenge, ám mégis ki akar magaslani, akár erkölcstelen dolgoktól sem riad vissza, de erről még később…

jaden_rosh

Rosh odatelepszik Jaden mellé, és beszélni szeretne vele, ám a hajót hirtelen robbanás rázza meg, és kényszerleszállást kell végrehajtson a Yavin IV erdőségében. Szerencséje van a pilótának, le tudja tenni a sok ifjonccal megrakott hajót. Jaden és Rosh elindul az erdőn át, arra, amerre Luke Skywalker Jedi Akadémiáját látta a levegőből. Már az erdőben alkalmunk lesz egy kis kardozásra, sikító hüllőkkel találkozunk, melyek hangja fizikai fájdalmat okoz. (Talán ez adhatta az ötlet a KotOR2 készítőinek a vadiúj Erő, a Force Scream, azaz Erő Sikítás, üvöltés létrehozására, mely ugyancsak egy fájdalmas rikoltás.) Szóval akkor rontsunk rá a sikító hüllőkre, amikor épp levegőt vesznek 2 sikítás közt, vagy mikor egy picit "megköszörülik a torkukat", egyébként maradjunk biztos távolságban tőlük. Lassan elérjük az iskolát, ám 2-3 rohamosztagossal még meg kell küzdenünk, meg egy Reborn is előkerül. De honnan? Mit csinálnak itt a Yavinon? Nos, Tavion Axmis elkezdte terveinek megvalósítását. Azért járják az Erőben gazdag rendszereket, hogy megcsapolják az Erő áramlását, és befogják Marka Ragnos pálcájával Tavion és két elit rebornja megcsapolja az erőtRagnos Sith lord hatalmi pálcájával, mely erő segítségével akarják feltámasztani az ősi Sith idők egyik legkomolyabb gonosz nagyurát. Emberei közül elküldte pár bizalmasát, Alorát, egy vörös t'wilek nőt, és 2 elit reborn testvérpárt, hogy szerezzék meg Luke magánarchívumának fontos adatait. Ezek az alakok sündörögnek a kezdő képsorokban körülöttünk, és azzal a nagy "pálcával" hadonásznak, aminek később még szerepe lesz. Jaden észreveszi őket, és egy sarok mögül megpróbálja kilesni, miben sántikálnak. Ám hirtelen abból a Jaden számára furcsa pálcából előtör egy megmagyarázhatatlan erősugár, ami letaglózza őt, eszméletét veszti.

Mire feleszmél, mindenféle emberek veszik körbe. No nézd csak, hát Kyle Katarn, és Luke Skywalker is ott van! Kyle kezet nyújt és felhúz egy női Jaden KorrtKyle kezét nyújtja, és felhúzza. Micsoda megtiszteltetés! Aggódva nézik az ifjú Jadent, de a fejfájáson kívül nincs semmi komoly baja. Ám Luke érzi, valami történt. Az Erőben rezgéseket érez, és tudja, gonosz erők ébredeznek. Mikor ezt közli is a fiatalok előtt Kyle-lal, eljön a játék első poénja, Kyle kijelenti, hogy Luke mindig rosszat sejt. A filmekben, és játékokban szinte visszatérő momentum lett minden karakter szájából legalább egyszer elhangoznia a következő mondatnak: I have a baaaad feeling about this. Azaz van valami roooossz érzésem. Ám ezúttal nem pusztán Luke pesszimista, bizony Katarn mester is érzi a sötét felleget. Katarn mester? Hogyhogy? Hát bizony, Kyle Katarn Jedi mester a Jedi Akadémia tanára, harcmestere, és Luke jobb keze lett. A fiatalok tisztelik, nagyra tartják. Rosh és Jaden is picit megilletődik, és Katarn mesternek szólítja őt, ám Kyle megengedi nekik, hogy Kyle-nak szólítsák. Jaden kissé nehezen szokja meg, de Rosh nagyon hamar kissé túlzott közvetlenséget tanúsít, és a vállára könyököl a mesternek. Úgy szólítja Kyle-nak, hogy az ember hátán feláll a szőr. Kyle is idegenkedik a sráctól, van benne valami visszataszító. Mindenesetre az ifjoncokat beosszák a tanárokhoz, és Jaden is, és Rosh is Kyle Katarn tanítványa lesz. Első feladatuk a Jedi tréningpálya. Rosh győzni akar, pedig ez nem verseny, de kibukik gyengesége, és nagyravágyása, rosh_penin Jadenre uszít egy gyilkolásra programozott harci droidotJadenre uszít egy gyilkolásra programozott harci droidot, hogy feltartsa riválisát. A robot majdnem megöli az ekkor még nem túl erős, de tehetséges Jaden-t. Ám a fiatalember legyőzi a droidot, és picit késve megérkezik a pálya végére. Nem árulja el, mit tett rosh_peninRosh Penin, ám Kyle nagyon jól érzi az egészet. Megfeddi Penint, és máris elkezdi tompítani Rosh hatalomvágyát, és sikerkényszerét, tanítgatni próbálja, de mindhiába. Ekkor könyököl Rosh a vállára, de Kyle lelöki a fiú kezét magáról, és leporolja a vállát…. Sokat jelentő képsorokkal, fontos szituációs helyzetben kezdődik tehát a játék, érdekes színteret adva emberi kapcsolatoknak, és a jövőre nézve is sokat sejtető benyomásokat szerezhetünk már e ponton.

JA küldetések

Miután elvégeztük a Jedi tréninget, nem húzzák sokat az időt a Jedik, Kyle-t és Jadent diplomáciai útra küldik. Magyarán egyből nekivághatunk a kalandoknak. A játék szerkezet nem lineáris vezetésű. Ezúttal teljesen újítottak! Első utunkat 5 bolygó végigjárása jelenti. Ilyen ötös blokkokból 3 van, utána lineáris a végkifejlet Korribanig. Blokkon belül nem feltétlenül kell sorban csináljuk, választhatunk az öt közül. Ha négy készen van, az ötödikre nem muszáj ellátogatni, át lehet ugrani. Én ezt mégsem javaslom. Egy Star Wars rajongó feltételezhetően élvezettel, és örömmel játszik az ötödik pályán is, hiszen pont nekünk, rajongóknak csinálták azt is. Minek átrohanni a játékot, mikor még van egy pálya, ami még sok izgalmat, érdekességet rejthet? Az első négy sikeres küldetésről hazatérve egyébként kapunk egy-egy csillagot, amit elkölthetünk valamilyen erőképességünk fejlesztésére. Ezzel modellezik le Jaden Korr dinamikus fejlődését az Erőben, valamint szakítottak a JK2 előre megírt Erő fejlődési módszerével, ahol mindig azt kaptuk, ami épp a soron következő Erő volt. Így mindenki ki tudja alakítani a saját magának ideális, adott erőben maxra tápolt karakterét. Az alapképességek (óriásugrás, gyorsfutás, karddal blokkolás, karddal támadás) maguktól fejlődnek. Ezeket az Erőablak középső részén találjuk, arra tehát nem kell költeni. Baloldalon vannak a kék, Jó Erők, és a jobboldalon van a piros oldal, a Rossz Erőkkel. (Kék a Jedik kardja, piros a Sith-eké, ez képződik le az erő színekben is) Nyugodtan választhatunk rossz Erőket is, hisz valljuk be, azok az igazán erősek. Nem csúszunk le a gonoszok közé, ha Erőiket használjuk, új szelek fújnak az Új Jedi Akadémián. A hagyományos Jedi elv szerint azelőtt nem lehetett sötét erőket alkalmazni, mert az kísértést jelentett a Jedi számára, ráadásul teljes alkalmazásukhoz kissé el kellett merülni a Sötét Oldal Erejében. Ez immár megváltozott. A Sötét Oldal erejét is lehet használni (jó céllal), ám ha túl mélyre kezdünk benne süllyedni, akkor Luke vagy Kyle figyelmeztet bennünket akár telepatikus üzenetben, akár a küldetések végén. Bár ha azt vesszük, hogy Kyle Katarn is úgy használja a Force Lightningot (Erő Villámokat), mint Dooku, akkor jó célra nyugodtan használhatjuk mi is a sötét oldal képességeit, de mindig tartsunk mértéket, ha jó oldalon akarjuk végigvinni. Ha rossz oldalon szeretnéd végigvinni, akkor meg ne szégyenlősködj, fojts, rázz, dühöngj, gyilkolj, és a "Sötét Oldalon egyszer s mindenkorra célba érsz" (-Császár)

Az Új Akadémia sokkal másabb Luke alatt, mint Yoda alatt volt. Nem pusztán az erőhasználatban elnézőbbek, hanem más hagyományok is megszűntek. Nem kötelező a hagyományos Jedi ruházat, így a Jedik tarka, színes, dizájnos ruhákban járnak. Ez adja az Academy másik új élményét, ezek a kezeslábasok, amit hordanak a növendékek érdekes új viseletet jelentenek.

luke_mara jade_ben skywalkerA másik újdonság, hogy a Jedi megélheti a szerelmet. Ebben a két "vezérbika" elől is jár, mert tudjuk, hogy Luke elvette a gyönyörű Mara Jade-t, aki meg is ajándékozta egy gyermekkel, Ben Skywalkerrel. Kyle pedig elég masszívan belezúgott Jan Ors-ba, de nekik még nincs gyerekük. Szóval elég másmilyen manapság Jedinek lenni, talán pont ezért, talán más miatt a sok túlkoros, szabadelvű nevelési módszerek által tanított fiatalok egy része letér a helyes útról. Nem kis arányban gyártják az Akadémián a Szürke, vagy Sötét Jediket! Desannt már említettem, de a játék során figyeljünk, hogy legalább Rosh, és Jaden ne térjen le miattunk, vagy általunk a helyes, ám vékony ösvényről a küldetések alatt!

A küldetések izgalmasak, érdekesek, és változatosak. A különböző bolygókon egy-egy problémára kell megoldást találnunk, ám többnyire a diplomáciai kaland kardozássá, "agresszív véleménycserévé" fajul, ala Anakin Skywalker. De nem csak harc lesz, érdekes feladatokat is kell közben teljesítenünk, jelzőfényeket, robbanószereket kell letelepítsünk egy óriási komplexum tetejének 5 szegletére, hogy előbbi jelezze az X-szárnyújával röpködő wedge_antillesWedge Antillesnek, hova dobja a protonbombáját, utóbbit pedig a Boba Fettes pályán kell a házak közt elhelyezni, Boba Fett folyamatos lövöldözése közepette. Lesz a dosuunDosuun bolygón egy eszelős kormányzó, aki elkapja Jadent, majd szabadon engedi börtönéből, hogy a menekülő Jedit levadászhassa. Itt eleinte fegyvert kell szerezzünk, mert üres kézzel nem sokra megyünk emberei ellen. Schwarzenegger "Menekülő ember" című filmje jutott eszembe, mikor élvezettel üldözték, és ölték meg a szabadon engedett rabokat, hogy érdekes show műsort prezentáljanak esténként a nézőknek. Persze Jaden végül visszaszerzi kardját, és móresre tanítja a tréfáskedvű Jedi gyűlölő eszementet.  jaden a vonat tetejenLesz, amikor egy levegőben száguldó vonat tetején ugrálhatunk előre a "mozdonyig" Corelia légterében, kicsit a Shadows of the Empire hasonló pályáját felidézve. A kiürült Hoth lázadó bázist pedig közben elfoglalták a birodalmiak, gyerünk a Hoth-ra, lovagoljuk meg a jaden_tauntauntaun-taunokat, és derítsük fel az esetet! (A taun-taunon ne hadonásszunk a kardunkkal, mert az állatot halálra lehet sebezni! Harc előtt szálljunk le, vagy "gázoljuk el" a hógárdistákat)  Ha még nem volt elegünk a sok rohamosztagosból, menjünk el Vjunra, ahol savas eső zuhog, és nyüzsögnek a bhomokferegirodalmiak, és nézzük meg Darth Vader várát, és meditációs kamráját! A Dűne film homokférgeihez hasonló lényekkel találkozunk egy sivatagos bolygó felszínén, ahol lezuhant hajónk alkatrészeit kell összegyűjtenünk úgy, hogy ha a lény meghallja lépteinket, kijön a földből, és ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná "leeszi a fejünket". J swoop_jaDe kipróbálhatjuk a swoop bike-ozást,  és megint lépegethetünk AT-ST-ben is, de küzdhetünk is ellenük. Ha van a közelben háromlábú ágyú, vagy E-WEB, azzal sorozzuk meg őket, ne így hajigáljuk karddal, mint ahogy az illusztráció mutatja. jaden_vs_atst Ellenségként persze megint jönnek a weequay, rodiai, trandoshan, gran lények, természetesen rohamosztagosok, lesznek szokásos Rebornok, ám új válfajuk lett közben, a Cultistok, akik nem a harcra, hanem az Erőhasználatra koncentrálnak, lesznek láthatatlan birodalmi mesterlövészek, jetpack-kel röpködő Hazard trooperek. jaden_vs_rancorTalálkozhatunk több fajta Rancorral is, savas, óriási, és megölhetetlen szörnyekkel, akik Jabba óta a Galaxis vérszomjas "jedievőit" jelentik minden játékban.  Alkalmunk lesz megküzdeni Boba Fettel, Aloraval, Tavionnal, Marka Ragnos-szal, és ha rosszul viselkedtünk, még Kyle Katarnnal is! Sőt, ha a játék egy adott pontján (Rosh-Alora) rossz útra lépünk, akkor az utolsó küldetésben Jedi társakkal ÉS Rebornokkal is harcolhatunk.

 

Újrajátszás:

Kard miatti újrajátszás

Sokan szeretnék mind a két kardot megmarkolni, mind a két stílust megismerni. Az élmény TELJESEN más! Míg két karddal Anakin Skywalker Jar’Kai stílusában vívunk, amit Dooku gróf ellen használt a geonosisi hangárban, addig staffal (a kétágú karddal) Darth Maul theed-i nyomdokaiba léphetünk. Két karddal látványos kombókat csinálhatunk. A kardokkal különböző billentyűkombinációkkal trükkös mozdulatsorozatokat (kombókat) végezhetünk, melyek egy része igencsak látványos. A legjobb mikor eldobjuk mindkettőt, és az Erő segítségével körben-körben forgatva kaszabolunk magunk körül, ám a mozdulatsor alatt igen sebezhetőek leszünk, amit a profi multisok azonnal ki is használnak, ám a single-ben nagyon sikeresen alkalmazható, és halálos lehet egy Rancor markában, mikor már más tehetetlen lenne, vágjuk bele kardjainkat, és pörgessük magunk körül, vagy meghal a Rancor, vagy kiejt kezéből, de tutira bejön. Nagy tömegek közepén, mikor sokan vesznek körbe, akkor is elég hatékony, viszont csínján kell ezzel bánni egy az egyben harc közben. jaden_vs_reborns A kombinációk a játék mozdulatokat bemutató menüjében megtalálhatóak, be is mutatja őket Jaden. Ha sikerül egy ellenfelet így leterítenünk, akkor a mozdulatot bemutatja a kamera Mátrix-szerűen körbeforogva, ami nagyon látványossá teszi a küzdelmeket. Zavaró is lehet, hisz ha többen is vannak, akkor jó lenne, ha gyorsan a következő delikvens felé tudnánk fordulni, ezért a mátrix effektet ki is lehet kapcsolni.

academy rugasA Maul karddal akrobatikusan mozogva irgalmatlan kaszabolásokat lehet végezni. Ami pluszt jelent, hogy ugyan úgy lehet rugdosni kardozás közben, mint ahogy Darth Maul tette. Pörgő rúgástól testrúgásokig igen széles spektrumban lehet "kick" mozdulatokat tenni.  foldhoztuzesA földre ütött ellenséget pedig Maulos kegyetlenséggel, és hidegvérrel könnyedén le lehet szúrni. A földhöz tűzés mind a két kard típussal elérhető mozdulat, mint egy rovart a gombostűvel, úgy lehet átszúrni a földön fekvő tehetetlen ellenfelet. A Staff egyik ága be is csukható, tehát a karddal egykezes harcmodorban is vívhatunk. Ebből egyébként egy vicces jelenet fakad(hat), hiszen a Staff egyik pengéjét kikapcsolva Jaden felveszi a sima kard tartásának megfelelő testtartást, maga előtt kétkézre fogja a kardot, de ha azon nyomban visszakapcsoljuk a második kardágat, Jaden úgy hagyja a kezét, ahogy egyágú kardot fog, ezért a markolatból ismét kitörő sugár pontosan a legérzékenyebb testrészébe hatol, további kérdéseket vetve fel Jaden nemével kapcsolatban...

Erről a kérdésről egyébként rövidesen írok, ugyanis sokan megkérdőjelezik Jaden férfiúi mivoltát, hiszen női karakterként is játszhatunk vele, női szinkronhanggal. (Ez adja a harmadik végigjátszáshoz a megfelelő lökést, én magam direkt azért játszottam végig még egyszer női Jadennel is, hogy hallhassam a szeretett Jennifer Hale és Grey de Lisle hangját ebben a játékban is.) Ez a kérdés még a Staffal való kasztrálás nélkül is kétesélyes, pár sorral lejjebb mégis megpróbálok támpontot adni e téren is, de addig is, ne hadonásszunk deréktájban, a lágyékunk körül ezzel a karddal…

 

Mind a két oldal kipróbálása miatti végigjátszás

Lehetőségünk van a Rosh-Alora konfliktus ELŐTT elmenteni az állást, így kispórolhatjuk a játék teljes újrajátszását. A játék végén döntsünk, hogy a jó, vagy a rossz oldalon kívánjuk befejezni a játékot. Ha a jó oldalon, akkor bocsássunk meg Rosh-nak, verjük le Alorát, majd a végső küldetésben a Jedik támogatása mellett kutassuk fel Taviont, majd verjük őt is le, majd Marka Ragnos "lelkével fertőzött" állapotában még egyszer. Ha a sötét oldalhoz csatlakozunk, szúrjuk le Rosh-t, követeljünk MINDEN hatalmat magunknak, Marka Ragnos pálcájától kezdve a Sith vezetésig. Persze Alorát így is le kell győzni, hiszen már "nincs szükségünk rá", viszont az utolsó pályán ezért az innentől értelemszerű Jediken kívül a Sith-ekkel is harcolnunk kell. Ugyanis Jaden őket is fenyegeti, lévén meg akarja ölni Taviont is. Miután ezt megteszi, a helyszínre érkező Kyle Katarnnal is összekülönbözik, (mint Anakin Kenobival,) így nem marad más választása Kyle-nak, mint megpróbálni elpusztítani a Sith Jadent. Azonban Jaden használja Marka Ragnos jedi_academy rosszoldali vegepálcáját, és ráomlasztja Kyle-ra a plafont, betemetve volt mesterét a romok alá. Kyle túléli, Jaden elmenekül, és átveszi a birodalmi flotta irányítását. Utolsó képsorunk egy csillagrombolón mutatja őt, karba tett kézzel néz ki az ablakon, a csillagos űrbe meredve. Lásd az EP3 utolsó képsorait, mikor Vader és a Császár az űrbe mered, a készülő Halálcsillagot bámulva.

Érdemes megnézni a mindkét befejezést, változatot is. Egyrészt szórakoztató, másrészt információt ad. Lucas-ék nem foglalnak állást arról, hogy melyik befejezés tekinthető hivatalosnak. Mégis adnak támpontokat nekünk! Jaden neméről, és sorsának befejezéséről olyan információkat adtak ki fiktív történetekben, amik tökéletes választ adnak! Mikor a Yuuzan Vongok megtámadják Coruscantot, a köztársaságiak megütköznek velük. Sok Jedi meghal, sokan eltűnnek, sok Jedinek pedig menekülnie kell. Kyle Katarn az eltűntek között van. A krónikák szerint sokan láttak egy párost, egy férfit és egy nőt, akik mindenhol Kyle nyomait keresték. A nőben felismerték Jan Ors-t, Kyle feleségét. A FÉRFIBEN pedig Jaden Korrt, aki Jant támogatva kétségbeesetten próbálta felkutatni MESTERE nyomait. Ha ezt a kijelentést hitelesnek tartjuk, akkor Star Wars körökben az elfogadott variáció Jaden JÓ oldali jelenléte, és férfi mivolta.

 

Vicces jelenetek:

Boba Fett:

boba_fettFent már említettem a duplaágú fénykarddal való "termékenységi beavatkozást". Most egy másik jópofa dologra szeretném felhívni a figyelmet. Azon a pályán ahol Boba Fett állandóan a levegőből lövöldözve akadályoz bennünket, hogy felrobbantsuk a fegyveres ládákat, nagyon untam már, hogy mindig idegesít, és sérít. Na mondom, most kinyírlak. De bizony NEM LEHET! Onnan tudom, hogy először megpróbáltam az udvaron legyőzni, aztán a tetőn, végül szinte mindenhol, de mikor elkezd rosszul állni, akkor elmenekül, felröpül a felhők közé, ott a friss finom levegőtől, vagy a fene tudja mitől regenerálódik, majd 100 százalékosan visszatér! Ejnye, a csaló mindenedet, gondoltam, most az összes trükköt kipróbálom rajtad, amit tudok. Kiálltam elé, elkezdett a levegőből aknavetőzni. Erőlökésekkel visszalöktem tölteteit rá. Lejjebb jött, hogy puskájával lövöldözzön tovább. Elkezdtem fojtogatni, míg az Erőm tartott, majd a maradék pici Erőm segítségével magamhoz szippantottam, és irgalmatlanul megvagdostam. El akart repülni, visszarántottam, ütöttem-vágtam, menekült volna, visszarántottam, egy perc alatt annyit kapott, hogy snidlinggé aprítottam volna még Marka Ragnos-t is ennyi idő alatt. Kutya baja nem lett! Egyszer kicsúszott a kezemből, és elröpült, majd nagyarcúan jött vissza fullosan. Taktikát változtattam! Kitaláltam, hogy az előző módszer elejével lesérítem, majd mikor elkapom, fojtással elfordítom egy olyan beugró alá, mintha mondjuk egy erkély alatti szűk hely lett volna. Majd utána BELÖKÖM (Force Push) abba a kis szűk beugróba. Majd odapattantam ELÉ, a falhoz szorítva, hogy ne tudjon KIJÖNNI! Lökdösött, és elkezdett belém akadva egyhelyben futni, nagyon mulatságos volt, hogy milyen idióta. Mikor rájött, hogy a testemen keresztül nem tud elfutni, beizzította hátitáskáját, hogy elröpüljön. Persze akkor meg megfejelte ennek a beugrónak a tetejét, az érthetőség kedvéért a felette levő erkély alját! Folyamatosan zümmögve csapkodta magát a plafonba, szerintem agyrázkódása lett a végére, sisak ide, sisak oda! Persze nem tudott átrepülni rajta, csapdába került! Szinte Brassói húskockákra aprítottam! Annyit kapott, hogy már szégyelltem tovább bántani, hosszú percekig ütöttem, bekapcsolva a Force Sense képességet, amivel látható az életcsíkja, ami már rég a minimumon volt, de Boba Fett akkora nagyágyú, hogy meg se tud halni, pedig túljártam az eszén, és kikapott. Mindenesetre ez bosszantó hiba a programozók részéről, ugyan miért ne halhatna meg Boba Fett? Programozzák olyan ügyesre, hogy ne lehessen így megalázni, vagy haljon meg, legfeljebb hozzáírják a sztorihoz, hogy Boba Fettet Jaden Korr ölte meg. Nem szadiztam tovább, megkönyörültem neki, félreálltam, a tökkelütött meg továbbra is csak csapdossa magát a plafonba, nem véve észre, hogy ki tud már futni. Mivel a fülénél fogva nem tudtam kiráncigálni őt, hiszen sisakban volt, végül nekem kellett megszöktetnem őt szorult helyzetéből, megfogtam a fojtással, és kivágtam őt a szabadba. Boldogan, és megkönnyebbülve repült el, mint egy kisveréb a macska szájából, erre a szégyenre nem készítette őt fel mesterséges intelligenciája...

 

Röptetés a szerájból:

A játék adta lehetőség szerint nem mindig kell kardoznunk, hanem az Erővel is könnyed győzelmeket arathatunk. A legkönnyebb dolgunk akkor adódik, ha szakadék, vagy emelet különbség van a pályán. Csaljuk oda ellenfelünket, gúnyos kacajjal üldöz majd, azt hiszi, hogy menekülőre fogtuk. Sprinteljünk a szakadék túloldalára! (F3) A Reborn nem fut körbe a szakadék peremén, hanem azon átugorva kíván bennünket felkoncolni. Ahogy ugrik felénk, nyomjuk meg a Force Push-t (Erő lökés) míg a levegőben van, és most rajtunk a sor gúnyosan kacagni, lenézve, ahogy a Reborn zuhan a szakadékba, és picit puffan odalent, mint a farkas a Kengyelfutó gyalogkakukkban.

Ha emeleten vagyunk, helyezkedjünk belülre, a fal mellé, és a Force push (Erő lökés) segítségével röptessük ki a mogorva katonákat a légtérbe, mint ahogy sráckorunkban hajigáltuk ki az emeletről a papírrepülőket.

Ha pedig egy hídon kellett végigmenni, mely tele van Rebornokkal, fojtsuk őket egy pillanatig, az egeret gyorsan oldalra rántva, és engedjük el őket, tanulmányozva azt, hogy igazat mondott-e a fizika tanár az eldobott test pályájáról, illetve a szabadesésről. Egyet jobbra, egyet balra, és szép ívben már röpülnek is lefelé.

 

Ideiglenes szövetségesek:

Az agy trükkel (Mind trick) magasabb szinten magunk mellé tudunk állítani katonákat! Ilyenkor egy ideig átállnak a mi oldalunkra, és társaik ellen fordulnak! Dőljünk hátra, és nézzük végig kényelmesen, ahogy az ellenfelek amortizálják egymást! Ha valamelyik rosszul áll, szabályozzuk a folyamatot, és szuggeráljuk a jobban álló felet is, aki abbahagyja a társa lövöldözését, lévén immár MINDKETTEN velem vannak. Ám az elsőnek korábban jár le ideiglenes szövetsége, ahogy kijön a Mind trick hatása alól, puff, gyorsan elkezdi immár Ő lövöldözni a kábult társát. Végül mikor az egyik meghal, köszönjük meg a győztes közreműködését egy golyóval, és távozzunk az érdekes jelenet helyszínéről…

 

MULTIPLAYER

A többjátékos régi játékmódok maradtak, van továbbra is FFA, és Team FFA, és persze a zászlószerző CTF, de van Power Duel, azaz Erő Párbaj is, ami kiegyensúlyozatlan erők küzdelme, például egy a kettő ellen, ám az egyedül levő több élettel kezd! Egy cimborámat láttam az Interneten Power Duel közben, mit mondjak, elég kőkemény mód, mert azért a több szem többet lát mintájára bizony több kéz többet vág! Elég brutális multi mód, igazi kihívás magányos nagyágyúknak!

Van még egy újdonság, a Siege, magyarul Ostrom, melyben 2 csapat 2 külön küldetést kell végrehajtson, meg kell akadályozni az ellenfelet sajátjának végrehajtásában, és persze a mienket viszont teljesíteni kell a kárukra. Nem könnyű, sokan vannak, mindenki tudja a dolgát a profiknál, szóval igazi csapatmunka!

 

Jedi Outcast vs Jedi Academy

Az előző részhez képest a játékmenet nagy újdonságot jelent, kicsit mindenben többet kapunk ebben a folytatásban. Az előző részből megismert lőfegyverekkel újra találkozhatunk, ám van egy új pisztoly, ami alapértelmezett minden küldetésünkre, és van egy új Stouker Concussion fegyver. Azonban javítottak azon, amit írtam az előző résznél, miszerint egy Schwarzenegger kell a sok fegyver cipeléséhez, nem életszerű, hogy ennyi súly lógjon egy emberen. Ezért ebben a játékban a küldetésekre 2 fegyvert választhatunk, meg 1 robbanószert, valamint a pisztolyt, és a kardot. Zárójelben megjegyezem, a lelőtt ellenfelek fegyvereit így is felvehetjük, és a végére így is ott lóg rajtunk a 120 kiló fém. :-) Kardok tekintetében ugye változás, hogy lehet két karddal is harcolnunk, vagy esetleg a kétpengés "Maul" kardot. Ezzel is többet kapunk, más a hangulata, más az élmény. Nagyon látványosak a speciális vívómozdulatok, és a Matrixos kameramozgások. Ezúttal is lesznek híres hősök, Chewbacca, Luke, Wedge Antilles, C-3PO, R2-D2. RENGETEG új pálya lesz, olyanok, amiket soha nem lehetett máshol látni, csak párat megemlítve Bakura, Nar Kreeta, Taanab, Zonju V, Chandrila. A rajtuk lévő küldetések változatosak, érdekesek. Nem lineárisak a pályák, hanem blokkokban vannak rendezve, s szabadon közlekedhetünk blokkon belül. ja/jedj_academy_kobe_vesveAz Erőfejlődést mi választhatjuk, minden "kusztomizálható", azaz személyre lehet szabni Erőinket, ruhánkat, fejünket, fegyvereinket. Pár új ellenfelet is kifejlesztettek, szóval a játék elérte a célját, és a lehetőségeinek a maximumát. A játék sokat hozzátett a Star Wars kiterjesztett univerzumához, letette névjegyét a szoftverpiacon, és mondhatni megörökítette, kőbe véste nevét az utókor számára is.

 

A cikket írta: Rostás Norbert 2008. 04. 07.

 

jedi academy borító

vissza a főoldalra főmenübe image map example