custom figurák


Clone attack on Coruscant klón parancsnok

Kiadott figurák alapján készített Custom figurák

 

Új rovatnyitó hangunk tiszteletére bemutatjuk Berzsenyi Zoltán művész urat. Nemzeti Színiakadémiát végzett. 1980-ban a Madách Színházhoz szerződött. 1981-ben a Nemzeti Színház stúdiósa lett. 1986 óta a Radnóti Miklós Színház tagja. Jelenleg főként szinkronizál, hangját adta már Daniel Baldwinnak a Gyilkos utcákban, Oliver Plattnek a Huffban, Wade Williamsnek a Szökésben, no meg persze Jean Renonak a Jöttünk, láttunk, visszamennénk mindkét részében. Emellett szinkronizált sok sorozatban, Marguerite Volant, Szex és New York, Az elnök emberei, Kemény zsaruk, Az elveszett szoba, Egy lépés előre, Kilenc túsz, meg persze játszott filmekben, Magyar vándor, Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája. Hallhatjuk a Bíbor folyók 2-ben, és a Félix és Rose-ban is.

Berzsenyi Zoltán színész, rendező, és fordító, saját stúdiója is van, ahol több filmet is szinkronrendezett, illetve gyártott. A BZM stúdió Jackie Chantől V. Henriken át az Angol betegig gyártott már szinkronokat. Kipróbálta magát a mikrofon mindkét oldalán, és tapasztalatai miatt mindkét feladatának a tőle megszokott minőséggel tesz eleget. Kiváló ritmusérzékkel beszél, hangja jellegzetes, és kellemes. Andor Péter kérte őt fel a "Jöttünk, láttunk, visszamennénk" c. filmhez, melyben a számomra egyik legjobb alakítását nyújtotta. Véleményem szerint ez a film igazán bemutatja a szinkronizálás mindkét komponensének nehézségeit. Hiszen nem pusztán a kitűnő színészek hangja teszi a szinkront feledhetetlenné, hanem a remek szöveg is, mely ennek a filmnek az erőssége. A helyzetkomikumot ugyanis nem csak a jövőbe került két középkori ember csetlése-botlása okozza! Persze vicces, hogy a vécéből mosakodnak, de igazán vicces úgy lesz, hogy Jacques Foch (Zsák Fos) örömmel újságolja majd el, hogy "Gazdám, tisztavizű patak" csobog a fürdőszobában. A magyar nyelv szépsége, a korhű, középkori, ízes magyar nyelv tovább fokozza a gageket, sokszor maguk a korabeli dumák viccesebbek, mint maga a cselekmény, és Godefroy de Montmirail lovag Berzsenyi művész úr hangján eszméletlen jó beszólásokat mond, Jean Reno egyik legjobb magyarhangját adva, nem lebecsülve természetesen a másik nagy ász, Szilágyi Tibor hasonló profi Jean Reno szerepeit. Egyébként érdekes, hogy a három kedvenc szerepem Berzsenyi Zoltántól pont egyfajta férfias, parancsokat osztogató, kissé katonás alakításához fűződik, ugye a Jango Fett klónok mind kemény katonák, Brad Bellick börtönparancsnok a Szökésből ugyanilyen kemény, parancsokat osztogató férfi, a börtön rendjéért felelős személy, és hát ugye Godefroy lovag is folyamatosan kordában kell tartsa Zsák Fost, a bolondost. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a művész úr csak ebben a szerepkörben csillog, hiszen a Mentalistában az epizód szerepeket ugyanolyan beleéléssel és intenzitással alakítja, mint mondjuk a Jégkorszak második részében Diegót, a kardfogú tigrist, szóval minden szerepében adja magát.

Hadd idézzek a művésztől egy mondatot: "A szinkron sajnos nem tartozik az elismert szakmák közé, pedig ne felejtsük el, hogy volt egy Pannónia stúdiónk, ahol világszínvonalas alkotásokat gyártottak. Manapság a helyzet megváltozott. Mi azon vagyunk, hogy valamilyen szinten visszaállítsuk ezt a színvonalat, és mindenképpen jó, ha kapunk a nézőktől visszajelzést, illetve támogatást, ami inspirál minket." -forrás: http://www.freeweb.hu/szinkronhangok /szemely.php?lap=cikk&szem=11&cikk=imadok.html

Ezek a művészek értünk, és nekünk is dolgoznak, szeretnék, ha munkájuk eljutna hozzánk, ha visszajelzéseinkkel további lendületet tudnánk adni munkájukhoz. Bízom benne, hogy a bevezető közelebb hozta a művészt a rajongókhoz, és bár számunkra ő természetesen a "magyar Jango" elsősorban, de munkáinak sora bizonyítja, hogy még sok más filmben hasonló minőségben örvendeztetett meg bennünket! Fogadjátok ezért szeretettel a rovatnyitó hangot, és tartsatok velünk egész hónapban a "Berzsenyi napok" alatt több klón vonzatú cikket rakok majd fel, Berzsenyi Zoltán művész úr tiszteletére, és a Ti szórakoztatásotokra, informálásotokra. Elsőként mindjárt a Clone attack on Coruscant szettet.


caoc clone attack on coruscant szett 2005A Clone attack on Coruscant Target felségjelű csatacsomag a Star Wars SAGA utolsó részének, a Sith-ek bosszújának a tiszteletére került kiadásra 2005-ben. Jelen cikkben a CaoC csatacsomagban található klónokról ejtünk pár szót, és bemutatásra kerül majd a szett klónparancsnoka alapján készített custom figura is.

A Clone attack on Coruscant a Target cég egy exkluzív szettje volt, mely annakidején nagyon népszerűnek bizonyult. És nem csak a figurák miatt, hanem a csomagolása miatt is. Ugyanis a kiszerelés egy jó kis dioráma dobozra emlékeztet. Annak ellenére, hogy a Clone attack on Coruscanthoz nem kapunk Republic gunshipet, sokan a referencia fotó alapján azt hitték, hogy a klónok egy hajóban állnak, de valójában a hajó csak egy díszlet. Igazán meg kellett még a bontósoknak és klónhadsereg gyűjtőknek is gondolnia, hogy feltépik-e ezt szép dobozt, annyira szép volt így egyben! A 2005-ös exkluzív CaoC csomag tartalmazott 4 Coruscant klónt, és a parancsnokukat. Mindannyian egy régebben már kiadott figurának voltak az átfestett változatai, ún. "repaint" variánsok, azaz újrafestett figurák. szürke páncélos klónok fogadnak egy wookie delegációt coruscant repterénA szürke klón harcosokat egyébként láthattuk a Sith-ek bosszúja egy röpke jelenetében a háttérben, mikor is ezek a klónok fogadták Coruscant egyik leszállópályáján a wookiek egy delegációját. Nos, ezek a sima közkatona figurák a szettben nem valami jól mozgathatók. caoc_grey_vs_deluxe_clone_trooperUgyanazt a testet kapták, mint ami a Deluxe clone trooper with firing jetpack terméknél volt, de ezúttal nem mesterlövész puska, hanem sima klón fegyverzet van a kezükben, és nincs a hátukon a jetpack sem. A szürke klónoknak előre beállított, merev könyökei vannak, de az egész kar mozgathatósága eléggé harmatos. És mégis, a kitűnő, dinamikusan beállított jelenetben a dobozban mozdulataik élnek, valósnak tűnnek. Pont ezért jó a dioráma doboz, életet lehel még a gyengén mozgatható figurákba is, amit egy sima színes kártyahátlappal nem lehet visszaadni. A Clone Attack on Coruscant szett háttere is látványos. Perspektivikus képet ad Coruscantról, a Jedi Templom van a háttérben. Támadás alatt van, vagy volt, mivel a Jedi Templom sűrű füstfellegeket ereget az ég felé. A szürke páncélos landing platform klónokklónok egy szállítóhajóval (egy Republic Gunshippel) épp utaznak a helyszínre, négyen a raktérben állnak, melynek ajtaját már kinyitották, míg a negyedik odébb, az ajtóban ácsorog. Minden katona készenlétben tartja a fegyverét, és bevetésre készen várakoznak. Az egyik klón felteszi a lábát a nyitott raktér peremére, kikémlel, és közben feje fölött megkapaszkodik az ajtó peremében. Nagyon jól be vannak állítva.

A doboz hátulján a következő, kissé pátoszos mondatokat olvashatjuk. "Ezek a klón katonák a csatába vetik magukat, amikor egy masszív droid hadsereg özönli el Coruscantot. Mint a Köztársaság erős hadseregének büszke harcosai, ezek a klónok ahogy kiszállnak a gunshipből azonnal közelharcba bonyolódnak az ellenséggel, félelem, hezitálás, vagy lelkiismeret furdalás nélkül. Parancsnokuk parancsokat osztogat, és meghagyja nekik, hogy mindenáron védjék meg a kijelölt területüket. a jedi tábornokokat kell agyonlövöldözniükPuskáikkal is pisztolyaikkal egyesével lövöldözik le a droidokat ... míg meg nem kapják az utasítást a titkos 66-os parancs végrehajtására. És egyszeriben a Köztársasági hadsereg katonái átállnak a másik oldalra, és új mestert kezdenek szolgálni." Azt hiszem, ez így nem pontos, hiszen a "mester" ugyanaz maradt, pusztán a régi mester új célpontokat jelölt meg - utasítása szerint immár a régi fegyvertársakat, és barátokat, a Jedi tábornokokat kell agyonlövöldözniük...

 

legacy_battlepacks_clone_attack on coruscant szettHa már kezded unni az újrafestett "repaint" klónokat, és megcsömörödtél a sok újra dobozolt figurától és szettől, valószínűleg nem fogod örömmel olvasni, hogy a Hasbro ismét ki fogja adni a Clone Attack on Coruscant szettet egy másfajta csomagolásban, rövidesen... A Legacy sorozat dobozába átpakolt Clone attack on Coruscant szett hátteréből ráadásul kispórolják majd az égő Jedi templomot is, és még csak a régi szürke klónokat sem cserélték ki a közben már megjelent, sokkal újabb, ezáltal kimunkáltabb, és jobban mozgatható klónokra, ezzel is hirdetve azt a mohó üzletpolitikát, mely miatt mostanában sok rajongó és gyűjtő társunk hagyott fel a klónok kigyűjtésével. Ugyanis a klónokat nem lehet kigyűjteni, soha nem lesz vége, mindig lesz egy újabb színű, vagy ha már nem lesz több színvariáns, átteszik a kiadottakat egy új kártyára, vagy egy új dobozba!

 

Pont ez volt az oka annak, hogy inkább saját kezemmel csináltam magamnak egy caoc_klón parancsnokCaoC klón parancsnokot már jó néhány évvel ezelőtt. Egyszerűen nem akartam megvenni 4 darab ugyanolyan, ráadásul gyengén mozgatható szürke klónt, és nem akartam fizetni még egy Bacara klónért. Így vettem egyetlen szürke klónt mutatóba, és szereztem egy sima, nyers, klón testet, mely teljesen fehér volt, nem volt szoknyája, és mellvértje sem, még a pántok is hiányoztak róla! Sebaj, majd én megfestem a testet, meg a sisakot is, a hiányzó részeket pedig majd megcsinálom puttyból, beleértve az összes kiegészítőjét. De szerencsére sikerült szereznem egy fehér szoknyát is hamarosan, és bár az is nyers fehér volt, de legalább nem kellett megcsinálnom puttyból, csak festeni, de mivel egy picit szűk volt derékban, így a klón derekát kicsit slankítani kellett egy reszelővel. Még a DC-15 puskája is egy új custom variáció, túl sok customozónak nem jut eszébe szíjat készíteni a puskára, hogy a klón felakaszthassa a fegyvert a vállára. A szíj egyébként egy befőttes gumiból van. J Aztán bemostam a klón testét piszkokkal és harci sérülésekkel, páncél-szerte, és a szoknyán. Szerintem ez a klón egy elég jól sikerült custom figura, nekem tetszik, és remélem ti is elégedettek lesztek a végeredménnyel.

 

A klón parancsnoknak a szettben van egy DC-15 puskája, és egy DC-15 pisztolya, egy extra vállpáncélja, és egy mellvértje, valamint a szoknyája, míg két emberénél egy-egy DC-15 puska, és másik két emberénél pedig egy-egy DC-15 pisztoly van. A klón parancsnok nem volt látható a filmben. Egyes források szerint ő lehet talán Cort Davin, az az ARC Trooper, aki Bacara parancsnokot is kiképezte. A klón parancsnok egy Bacara újrafestés, melyet úgy festettek, és szereltek fel, mintha ARC Trooper lenne.

 

 

Custom CaoC klón parancsnok figura elölről

caoc clone_parancsnok_custom elölről


Custom Clone attack on Coruscant klón parancsnok figura hátulról

clone_attack_on_coruscant clone commander hátulról


 

Köszönöm a figyelmeteket, látogassatok vissza máskor is, még sok minden érdekesség vár rátok!

 

A cikket írta: Rostás Norbert 2009. 05. 04. (a figura készülte évekkel azelőtt.)

 

order 66 atrt driver

vissza a főoldalra főmenübe image map example