custom figurák


5D6-RA7 "építs belőle egy droidot" figura

Kiadott figurák alapján készített Custom figurák

 

Ez a 5D6-RA7 Halálcsillag Droid a 2008-as Legacy Collection 3. hullámában jött ki, mely az újradobozolt, és újrafestett figurák hulláma volt. Azok mellé adták alkatrészekként, úgy nevezett build-a-droid (BAD), azaz "építs belőle egy droidot" figuraként. Ez a figura az 1998-as Power of the Force Freeze frame (diás) Death Star Droid reinkarnációja. (Annak idején az egy egér droiddal együtt került kiadásra, és elég hűen adta vissza a filmben megismert jelmezt. Tehát ez ugyanaz a droid, de a test teljesen új. Ugyanennek a torzónak használják egyes részeit a másik BAD robot, a szürkés-ezüstös MB-RA7 darabjaihoz is. A Hasbro gyakorta csinálja ezt; egy őrület, ahogy ugyanazt a testet képesek kiadni újra és újra, átfestve, átnevezve, kiadva "új" figuraként, legyen az épp egy klón, egy asztromech, vagy épp egy Build A Droid figura. Ha megnézzük a droidot, van rajta egy minta mell tájékon. Ugyanez rajta van az ezüstösön is, de a végtagok is teljesen ugyanazok. Úgy tűnik, hogy ez igaz majdnem mindegyik BAD robotra egyébként, mert kevés kivétellel valamilyen már korábban kiadott figurát festettek át, vagy gondoltak újra. 5d6ra7_film5D6-RA7 jött ki korábban, majd az ezüstösnek nevezett testvére, az MB-RA-7 a Legacy Collection 4. hullámában. Testük egyébként feltűnően jól sikerült, remélhetőleg most már ez lesz a következő Halálcsillag droid másolatok alapja a jövőben. Az eredeti 5D6-RA7 egyébként akkor volt látható a filmben, amikor az Epizód 4 egyik jelenetében elsétál Luke, Han és Chewie mellett, akik a liftre várnak, hogy felmehessenek a börtön blokk előtti lezárt biztonsági területre. A figurának egyébként 10 mozgatható ízülete van, szinte csak a csuklója és a bokája nem mozgatható. De forog a feje, a válla, a könyökei, a törzse, a combízületek, és a térdek is. A vállak nyilván csak előre hátra, hiszen egy bepattintható alkatrészről van szó. A Protokoll Droid bal lába egy picit rövidebb, emiatt a figurát kicsit nehéz felállítani, és ha nem talapzatra szúrjuk fel, könnyen felborul. A festés tán egyszerűnek tűnhet, de van benne egy kis avíttasság, amolyan kissé kopottas a felülete. Ez az 5D6-RA7 figura egy kellemes darabja lehet minden gyűjtőnek, és a Klasszikus Trilógia rajongóknak. Természetesen nem adnak mellé fegyvert, vagy extra kelléket, egyrészt azért, mert maga a droid is alkatrészekből rakható össze, másrészt nem is kell, hiszen sosem volt nála fegyver, vagy bármi, amikor a filmben láthattuk.

5D6-RA7 egy teljesen új figura, akit csak úgy szerezhetünk meg, ha megvesszük az alábbi figurákat, és kibontva a dobozaikat mindben találunk egy alkatrészt ehhez a droidhoz. A darabok a doboz hátuljában, egy fehér műanyag védőben találhatóak. Íme a lista:
• Clone Trooper (Coruscant Landing Platform) (5D6-RA7 teste lesz benne)
• Jodo Kast (5D6-RA7 fej)
• Yaddle & Even Piell (5D6-RA7 jobb láb)
• Saleucami Trooper (5D6-RA7 bal láb)
• Count Dooku (Holographic Transmission) (5D6-RA7 jobb kar)
• Imperial Engineer (5D6-RA7 bal kar)

Esetenként előfordulnak dobozvariációk. Vannak olyan GREATEST HITS figurák, melyekhez ugyancsak 5D6-RA-7 darabok vannak csomagolva:
• Darth Vader BD-08 (5D6-RA7 jobb láb)
• Commander Gree (5D6-RA7 bal láb)
• Kashyyyk Trooper GH-02 (5D6-RA7 jobb kar)
• Imperial EVO Trooper GH-04 (5D6-RA7 bal kar)

Ebből is mbra7 bad pieceslátszik, a figurát nem könnyű "kigyűjteni". Nekem sem sikerült, csak annyit, amennyit itt a képen láttok. Egy csomó idő, no meg pénz, ha a figurák mellett kapható darabokból akarjuk kirakni. Lehet egyben is megvenni, mondjuk az E-bayen, vagy eladóknál, de ilyenkor prémium árat kell fizetni. Sőt, ugye egyből két ilyen figurát "kell" összeraknia annak, aki a feketét, és az ezüstöset is szeretné. De megéri, mert jó kis figurát kap, aki összerakja őket. Mivel a könyékizülete csak a tipikus droid pózban engedi beállítani a karokat, elég hülyén fogja tartani a kezeit, de ezt már C-3PO-nál megszokhattuk. Mindenesetre ez így droidos, pont jó. Az egyetlen gömbcsukló a törzsben van, ami miatt a droidot rendkívül jól dönthetjük minden irányban. A test egyébként is kitűnő. A fej is remek, az elődjéhez mérten különösen. A szájrács azonban kimunkálatlan. A fekete festék zománcosnak tűnik, időjárás vagy használat miatt kopottas. Fémesnek látszik. Tehát bár nem ez az első Death Star droidunk, ez az első igazán jó darab, ami immár sokkal jobban mozgatható is. 5D6-RA7 egy jókor időzített kedvenc, egy hiánypótló, ráadásul eléggé információ hiányos karakter. Az bizonyos, hogy rossz, azaz ellenséges figura. Bizonyos források szerint kémkedésre használták, mások szerint harcolt is. A roboton látható, hogy "gonosz", nem csak a feketesége miatt, hanem valahogy sugárzik is belőle. Nagyon hasonlít a filmbeli változatra, igazán szép darab!  A színe remek, de ha egyet kéne kiemelni, az biztos a szeme lenne. Nevezzük inkább fotoreceptornak. Amolyan bronzosan csillog.  Volt még egy hasonló droid a Jawak lánctalpas óriásjárművén is, annak a sorozatszáma 3B6-RA-7 volt. Ezt vették alapul a vintage Death Star Droid figuránál, annak nincs új formája, így aki akarja, akár azt is elkészítheti hasonló droid darabokból. Az is ezüstös, de a Hasbro mégis úgy döntött, hogy az ezüst színű variánsnak az MB-RA-7 sorozatszámot adja, ez az a robot, amiről említettem, hogy a 4. hullámban adták a Legacy Collection BAD figurájaként.  Jópofa lehet még a 3B6 sorozatszámú aranyszínű droidot is elkészíteni. Ezzel teljes lenne a színvariánsok listája is.

A mbra7_5d6ra7Build A Droid sorozat darabjai prémium figurák, melyek egyaránt kedveltek a gyerekek, és a gyűjtők körében is. Ritkák, és nem olcsók, pont emiatt sokan vadásznak rájuk. De mivel nagyon nehéz az összes darabjukat megszerezni, én úgy döntöttem, elkészítem custom figuraként. Az eredeti darabok mellett megszereztem a hiányzó testrészeket ezüst színben, és mivel kompatibilisek egymással, átfestve őket feketére tökéletes figurát készíthetünk belőlük. 5D6-RA7 jó a Build A Droid kollekcióba, vagy egy droidos jelenetbe is. De igazán jól mutatnak együtt tesójával, a fekete robottal, ahogy megtárgyalják a fontos droid dolgokat.

Tekintsétek meg a custom 5D6-RA7 robotomat!!

 

 

Custom 5D6-RA7 droid figura elölről

5d6ra7_custom front


Custom 5D6-RA7 B-A-D figura

5d6ra7_bad


Köszönöm a figyelmeteket, látogassatok vissza máskor is, még sok minden érdekesség vár rátok!

 

írta: Rostás Norbert

 

5d6ra7

Kattints a képre, ha vissza akarsz menni a Figura rovatba, hogy választhass a többi custom figura közül! vissza a figura rovatba

  <<<<vissza a CustomStarWars főoldalára